Ez nagyon érdekes, mert nem tudom, hogy mit írjak. Mivel ez nem papír. Mindig papírra írtam, s most, bár elfogadom magamtól, hogy az önkifejezés ezen formáját kóstolom meg, nem tudom, hogy mire véljem, s hogy kinek. Magamnak? De ezt bárki láthatja. Nagyon érdekes. Blog... Kiváncsi vagyok, mit ad, és hogy én adhatok-e, ebben a formában valamit is. Bevallom, kétségeim vannak afelől, hogy ez nem túl személytelen, nyitott és szabad kőzeg-e, ahhoz, hogy bármi értelmes dolog származzon belőle. Talán jó időtöltés, amíg ki nem találom magam, vagy segít abban, hogy új formában visszatanuljak írni, gondolkozni, mert az íráshoz egy fejlettebb, megformáltabb gondolatsor szükséges, mint a hétköznapi beszédhez. És én egy ideje nem írok.
Jó, akkor elindult. Az első bejegyzésem (még szokatlanul szól, de barátkozom) gyanánt elmesélem, hogy pár hete felmentem a családom lakásának a padlására, ami egy kicsit az én padlásom is, mivel nincs még külön bejáratú padlásom, és kerestem valami régi papírt, ami bizonyítja, hogy a Bolyaiba jártam 9-10-be, mire nem csak a papírt találtam meg, nagy meglepetésemre, aminek létezéséről már félig lemondtam, hanem ott voltak a jegyzeteim is, amiket a középiskolában irkáltam. Vers elemzések, tartalmak, leckék, versek,-saját és másé, gondolatok, -úgyszintén saját és másé, meg minden, ami általam le lett írva, mindezek óriási mappákba, olyan nagy vasgyűrűsökben, kronológiailag és tartalom alapján rendszerezve. Mit mondjak, hát megszeppentem. Megfelejtkeztem két év alatt, amióta nem járok iskolába, arról az emberről, aki erezek írta, gyűjtötte, rendszerezte, őrizte, költöztette, s majd felvitte a padlásra. Ja, az nem én voltam, mármint, aki felvitte őket a padlásra, hanem édesanyám. Máskor kidobja, amit fölöslegesnek tart, szóval szerencsém van, hogy csak a padlásig kerültek ki a régi kisszobámból. Rendesen meg voltam lepődve, illetődve, ott a "szöveg gyűjteményem" előtt, álltam és pislogtam, utána meg elszégyelltem magam, amiért elfelejtettem, hogy ki voltam, mire készültem, milyen hévvel, és most ahhoz képest hol tartok. Érettségi óta semmi értelmeset nem működtem, vagyis ez nyilván nem teljesen így van, de akkor fogalmazzak úgy, hogy egyelőre semmi kézzelfogható, vagy szemmel látható eredménye, haladási íve nincs az utóbbi két évemnek. S ehhez képest elég vaskos és tudom, hogy eredményes látszata volt a gimis éveimnek, bár annyira nem élveztem, de tudtam, hogy meg kell csinálni, s ha valamit csinálok, akkor azt rendesen. Többnyire...s ha valami értelmét is látom. Befejezve most már a történetet, vagy inkább gondolatot, ami azóta is kalapácsolja a fejemet, amióta a padlás járás volt, arra a következtetésre jutottam, hogy meg kell mozduljak. Kell írjak.
Rájöttem közben, a blog írás egyik előnyére. Mivel mindenki olvashatja, de konkrétan nem szól senkihez, elég szabad ahhoz, hogy ne kelljen magyarázkodásokba vagy elnézést kérésekbe bocsátkozni amiatt, hogy mennyit, mit és hogyan írok. Ez tetszik. Mert én szeretek megmagyarázni dolgokat, aprólékosan, analitikusan, ez lehet fárasztó is, de szerencsére csak az fog innen bármit is elolvasni, akinek pont erre van türelme, hangulata. Vagy senki, nem tudom. Jó így is, úgy is.
Naplót nem fogok írni, abból már kinőttem, de egyszer az etikatanárnőm kijelentette, hogy grafomán vagyok, miután fél oldalas irka helyett jó szokásomhoz híven, már nem tudom hányadjára egy négy-öt oldalas dolgozatot adtam be. Nos, ez ilyen s EKKORA Hölgyeim és Uraim, kedves Xénia, sok sikert a továbbiakban, s az Istennet hozott a blogok kifürkészhetetlen, végtelen színes világába!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése